Első hazai mérkőzésünket játszottuk hazai pályán szombaton, az Andersen Ligában. Az FTC-Telekom csapatát fogadtuk, így egy igazán pörgős, gólgazdag mérkőzésre számíthattunk, amiben a szép számmal kilátogató szurkolóknak nem is kellett csalódnia.

A mérkőzés gyors tempóval indult, alig 3 perc telt el és Taródi Dániel betalált a vendégek kapujába. Nem kellet sokat várni, egy perccel később Horváth Richárd megszerezte első találatát az Andersen Ligában. Ezt követően az FTC-nek is sikerült gólt szereznie (Máté), de Nagy Márk pár perccel később válaszolt is.

A csapat lendülete a szünet után sem tört meg, Almási Márk duplázott, Nagy Márk és Horváth Richárd betalált ismét és a fiatal Lévai Norbert is szerzett gólt a második harmadban. Egy perc volt hátra a középső játékrészből, amikor a vendégeknek sikerült másodjára is betalálni a hazai kapuba (Komáromy). Azt hihettük, hogy marad a 8:2-es állás a harmad végéig, de Koczkás Márk 40 másodperccel a dudaszó előtt tovább növelte előnyünket.

Az utolsó 20 perc szintén gólokban gazdag játékot hozott, de itt már csak a vendégek kapujába talált utat a korong. A harmad első felében Nesterov Filipp szerezte a tizedik ETO-s találatot, Lévai Norbert kicsivel később pedig a 11-et. A 12:2-es végeredményt Nagy Márk állította be csapatunk számára, ezzel mesterhármast szerezve az első hazai mérkőzésen.

Külön öröm volt látni a sok hazai nevelésű, fiatal játékos előremutató játékát, az egyre erősebben formálódó csapategység és kombinatív játék pedig a szurkolók számára is megmutatta az alapjaiból újraszervezett másodosztályú bajnokság, az Andersen Liga létjogosultságát a magyarországi hokiéletben.

UNI GYŐR ETO HC vs FTC-Telekom: 12 – 2 (AL9)

Gólszerzők:
#10 Taródi Dániel, #11 Horváth Richárd (2), #18 Nagy Márk (3), #12 Almási Márk (2), #15 Lévai Norbert (2), #3 Koczkás Márk, #9 Nesterov Filipp (ETO)
#48 Máté, #38 Komáromy (FTC)

Galériánkban válogattunk a mérkőzés legjobb képeiből: