Sikerült visszavennünk Dunaújvárosban a pályaelőnyünket, így „tiszta lappal” vághattunk neki az újabb hazai találkozónak, egyben érezve a mérkőzés súlyát is.
Az első harmadra látszott a fiúkon, hogy győzelemre éhesen jöttek ki a jégre, sikerült azt a technikás, lendületes hokit játszanunk, ami már sokszor bizonyított. Így volt ez most is, 10 perc sem telt el, Makovics Bence már kétszer is betalált a vendégek hálójába, magabiztosan mehettünk a szünetre, újabb gól már nem esett.
A második harmadra érezhetően más felfogásban jött ki a dunaújvárosi gárda, igyekeztek törni a játékot, ennek eredményeképpen nagy lehetőséget kaptunk mindjárt a játékrész elején, kiállítások miatt jó másfél percig 5v3-ban támadhattunk, de nem sikerült kihasználnunk a helyzetet, ami később fájóan hiányzott. Első kiállításunkat viszont kíméletlenül kihasználta az ellenfél, Kiss egyre csökkentette előnyünket a harmad végére.
Az utolsó játékrészt is kiállításokkal kezdte az ellenfél, ennek ellenére emberelőnyben tudott gólt szerezni (Hamvai), amire pár perccel később Makovics tudott válaszolni, ismét megszerezve a vezetést 8 perccel a lefújás előtt. Ezután nekünk sikerült egymás után 3 kiállítást is „megszereznünk”, ami óriási lehetőséget adott a vendégeknek, akik időkérés után ezt ki is tudták használni (Gebei). A rendes játékidő végén mi is megkaptuk (immár másodszor) ezt a lehetőséget, újra 5v3-ban támadhattunk, de nem tudtunk lezárni a találkozót…
A hosszabbításban hevesen támadtuk a dunaújvárosi kaput, de első kontrájukat gólra váltva alig 2 perc alatt a győzelmet is megszerezte a Worm Angels.
Ismét hagytuk hazai pályán kicsúszni a győzelmet a kezeink közül és a lehetőségeinket sem sikerült kihasználni, amit a rájátszásban már nem hagynak büntetlenül. Nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, szombaton győzelmi kényszerrel utazunk Dunaújvárosba, de küzdeni kell az utolsó leheletig! Hajrá UNI GYŐR ETO
UNI GYŐR ETO HC vs Worm Angels: 3 – 4 h.u. (AL85)
Gólszerzők:
#8 Makovics Bence (3) (UNI GYŐR ETO)
#97 Kiss, #30 Hamvai, #77 Gebei, #16 Németh (WA)
Galériánkban válogattunk a mérkőzés legjobb képeiből: