A hosszú „nyári szünet” alatt sem állt meg csapatunknál a munka, a háttérben javában zajlott a 23/24-es szezon előkészítése.

Mint egyetemi fenntartású csapat, kiemelt figyelmet fordítunk játékosaink felsőoktatási képzésére, egyben egy komplex életpálya-modell kialakítására.

Nem volt kérdés, hogy az EUHL (nemzetközi egyetemi liga) indulás beletartozik ebbe a koncepcióba, így mindent megtettünk, hogy fennakadások nélkül emeljük egy újabb szintre a győri jégkorongot.

Januárban sikerrel rendeztük megy az első UNI GYŐR HOCKEY CUP-ot, melyet megtekintett az EUHA elnöksége is, melyen meggyőződtek arról, hogy minden feltétel rendelkezésünkre áll a csatlakozáshoz és nagy örömmel vették indulási szándékunkat.

Júniusban meghívást kaptunk az éves csapatgyűlésre és díjátadóra, ahol sikerült minden részletet tisztáznunk, nyár végén pedig hivatalossá vált:

Az UNI GYŐR ETO HC csapata – az Andersen Liga mellett – indul az EUHL-ben is a 2023/24-es szezonban!

8 csapat vesz részt a küzdelmekben (5 szlovákiai, 1 lengyel, 1 székelyföldi, 1 magyar):

November 9-11. között kerül megrendezésre az UNI GYŐR HOCKEY CUP II., ahol a székelyföldi SAPIENTIA indulása már biztos, így mindkét mérkőzésünket láthatja a hazai közönség!

EUHL csapatunk vezetőedzője Odnoga Mátyás lesz, munkáját másodedzőként segíti majd Láday Lóránt, Igor Toth pedig „mentor coach”-ként vállal szerepet a nemzetközi kapcsolatok építésében.

Azt biztosan állíthatjuk, hogy kihívásokban és jó mérkőzésekben idén sem lesz hiány, érdemes lesz kilátogatni ebben a szezonban is a Győri Jégsport Központba!