Nem sok idejük maradt pihenni a fiúknak a múlt heti „dömping” után, hétfőn már az EUHL elmúlt két szezonjának bajnoka, a Gladiators Trencin várt csapatunkra a Győri Jégsport Központban.

Nagyon erős gárdával érkeztek a vendégek, amit az első másodperctől érezni lehetett agresszív, letámadó játékukon. A második percben egy bulit követő távoli lövés tudott szerencsétlenül becsorogni Róth hálójába és ez sajnos rossz előjelnek bizonyult a mérkőzés egészét tekintve. A játék első perceiben nagyon beszorultunk saját harmadunkba, a 4. percben pedig egy szép védés kipattanójára csapott le eredményesen Skvarka. 2 perccel később ismét a trencséniek örülhettek, jó korongszerzést követően kettő az egyben támadhattak, amit Smolka gólra is tudott váltani. A szünet előtt még egy kontratámadásból is meg tudtak indulni a „gladiátorok”, Buchmann pedig nem kegyelmezett.

A második harmadot jobban kezdtük, kiegyenlítettebb küzdelmet láthatott a szép számú közönség, ez pedig meghozta az első győri találatot is, Odnoga Mátyás volt eredményes. Nem sokkal később azonban egy kettős emberhátrányban találtuk magunkat, amit nem sikerült kivédekeznünk, ezzel pedig kezdetét vette egy újabb trencséni „menetelés”.  2 perc alatt 2 újabb gólt is kaptunk, ami után Pálfi Jakab váltotta Róth Nándort a kapunkban. Nem sokkal később ismét emberelőnyből tudott eredményes lenni a vendégek csapata, Skvarka harmadik gólját is belőtte a mérkőzésen.

Az utolsó játékrészre érezhetően más szellemben jöttünk ki a jégre, megtaláltuk ritmusunkat és dominálni tudtuk a játékot. Alig fél perc telt el a kezdő sípszó után, mikor egy szép összjátékot követően Madácsi Benedek megszerezte a második győri találatot. Pár perccel később pedig már Csata Sebestyén kapott szép passzt Madácsitól, ezzel háromra növelve góljaink számát. 10 perccel a vége előtt Savara eresztett meg egy lövést a kék vonalról, amit nem tudott Pálfi védeni, ezzel beállítva a végeredményt.

Az első két harmad sajnos megpecsételte a találkozó sorsát, de az utolsó játékrész nagyon biztató játékot és kivételes küzdeni akarást mutatott.

Megyünk tovább, szombaton újabb hazai Andersen Liga mérkőzésen várjuk a Lehel HC csapatát, jövő héten pedig University of Győr Hockey Cup II!

Hajrá UNI GYŐR ETO!

UNI GYŐR ETO HC vs Gladiators Trencin: 3 – 9 (EUHL)

Gólszerzők:
#21 Odnoga Mátyás,  #18 Madácsi Benedek, #10 Csata Sebestyén, (UNI GYŐR ETO)
#12 Stehlik, #11 Skvarka (3), #24 Smolka (2), #99 Buchmann, #68 Koncir, #22 Savara (Gladiators)

Galériánkban válogattunk a mérkőzés legjobb képeiből:

Fotó: Dr. Németh-Csigai Krisztina