Egyéves szakmai előkészítő munkát követően elkezdődik a másodosztályú jégkorong- bajnokság, az Andersen Liga.
Kilenc csapat részvételével indul el az újjászervezett másodosztályú jégkorong-bajnokság, amelynek névadó szponzora a magyar tanácsadói piac egyik kiemelt szereplője, az Andersen Magyarország. Az Andersen Liga mezőnyét az U21-bajnokság alsóházi csapatai és a korábbi OB II-es bajnokság együttesei alkotják.
Az Andersen Ligába nevezett csapatok: Dél-Budai HC Farkasok, DAB-ASP, FTC-Telekom, Goodwill Pharma Szegedi Vízmű, Lehel HC, MAC Ikonok, Sportországi Cápák, UNI GYŐR ETO HC, Worm Angels. A bajnokságban fiatal tehetségek és rutinos játékosok, korábbi válogatottak és Erste Liga-győztesek is szerepelnek, így izgalmas és érdekes találkozókra lehet számítani.
„Néhány U21-es csapat az U21 alsóháza mellett vesz részt az Andersen Ligában, és a korábbi OB II csapataink is itt indulnak. Minden csapat eltérő körülmények között működik, ezért lesznek olyanok, amelyek egykori Erste Liga-játékosokkal, mások U21-es csapattal vesznek részt. A fő rendező elv szerint ez egy U25-ös bajnokság, de a versenyképesség fokozása érdekében szerepelhetnek 25 évnél idősebb játékosok is, mely lehetőséggel a klubok eltérő mértékben élnek majd” – mondta Somogyi Attila, a szövetség versenyirodájának vezetője, az Andersen Liga menedzsere.
Az alapszakasz október 8-tól február 25-ig tart, ezt követi a rájátszás, amelybe az első nyolc helyezett jut be. A negyeddöntő és az elődöntő két-két győztes meccsig, a finálé három győztes találkozóig tart.
„Meggyőződésem, hogy a magyar jégkorongsport hosszú távú fejlődéséhez mindenképpen szükség van egy biztos hátországra, egy magas szakmai színvonalat képviselő másodosztályra, ahogy az sok más csapatsportban is működik. Ezeknek a dolgoknak egymásra kell épülniük: nem lehet úgy várat építeni, hogy csak a legfelső szintet, a tornyot építgetjük, alatta meg semmi sincs. A csodával határos, hogy a magyar hoki általános színvonala nem sínylette meg komolyan azt az elmúlt tíz évben, hogy nem volt értékelhető másodvonala. Az Andersen Liga támogatásával ezen szeretnénk változtatni” – fogalmazott Radnai Károly, a főtámogató Andersen ügyvezető partnere, aki korábban a MOL Liga alelnöki pozícióját is betöltötte.
Az Andersen egy amerikai központú, adó- és jogi szolgáltatásokat nyújtó cégcsoport, amelynek magyar tagvállalata közel 100 munkatárssal áll ügyfelei rendelkezésére. Az Andersen Magyarország különböző formában már több mint 10 éve támogatja az MJSZ munkáját és a magyar jégkorongsport fejlődését.
Az első forduló programja:
Október 8., szombat
19.00 Lehel HC–Goodwill Pharma Szegedi Vízmű
19.00 FTC-Telekom–Dél-Budai HC Farkasok
19.00 Sportországi Cápák–DAB-ASPOktóber 9., vasárnap
17.30 Worm Angels–UNI Győr ETO HC
Szabadnapos: MAC Ikonok