Kicsit több, mint 2 hét múlva elkezdődik csapatunk számára a szezon, a nyári „száraz” felkészülést követő jeges edzéseket pedig egy felkészülési mérkőzéssel „fejeltük” meg. Azt nem lehet mondani, hogy az edzők „alibi” csapatot szerveztek volna a fiúknak, ellenfelünk az a HC TREBS BRATISLAVA volt, akik az idei szezonban a szlovák második osztályban méretik meg magukat. Játékosállományuk döntő része tavaly a Slovan Bratislava – szintén szlovák 2-ben – játszó „B” csapatának tagjai voltak.

Az első perctől kezdve pörgős, technikás és felkészülési mérkőzéshez méltóan durvaságoktól mentes volt a találkozó, az első harmadban mindkét oldalon alakultak ki komolyabb helyzetek is, de találat nem született.

A második játékrész elejét kifejezetten jól kezdtük sikerült percekre nyomást gyakorolni a kapujukra, de helyzeteinket nem tudtuk gólra váltani, ami később meg is bosszulta magát: elkezdtek „potyogni” a vendég gólok, melyek döntő többsége egyéni hibák, figyelmetlenségek eredménye volt. 0:4-es állásnál sikerült „bevinnünk” egy szépítő találatot (Csata Sebestyén passzából Láday Bence volt eredményes), de a középső harmadot így is 1:5-ös előnnyel zárták a pozsonyiak.

Az utolsó felvonásban kapus is cseréltünk, Róth Nándort váltotta Simó Áron, akinek ez volt első mérkőzése a felnőttek között. Sokszor ismét csak centiken múlott egy-egy hazai gól, de a helyzeteket ma az ellenfél tudta stabilabban kihasználni, 0:3-as eredménnyel hozták le a harmadik harmadot.

Ezen a találkozón egyértelmű volt a vendégek fölénye, de a fiúk teljes szívvel odatették magukat és rengeteg – bár kimaradt – helyzetet is sikerült kialakítani.
A teljesítményt elnézve a 2024/25-ös szezonban is érdemes lesz kilátogatni a Győri Jégsport Központba minden hokikedvelő szurkolónak!

Hajrá UNI GYŐR ETO!