SIPÁK MARTIN

CSATÁR

EP ADATLAP

megnézem

Az egyik leggyorsabban fejlődő jégkorongos egyesület, amelynek az utánpótlás nevelése közel 30 éves múltra tekint vissza.
Jelenleg több, mint 300 igazolt játékossal rendelkezik, az U8-as korosztálytól a felnőtt csapatig.

Magyarországon egyedülálló, három fedett pályával rendelkező Győri Jégsport Központ, amelynek ékköve a Nemak Jégcsarnok, 1100 fős befogadóképességgel.
Az Andersen Liga mérkőzésein kívül nemzetközi tornáknak és világbajnokságoknak is otthont ad a komplexum.

A Széchenyi István Egyetem büszke arra, hogy a szakmai munka, az oktatás, a tudományos kutatás mellett a társadalmi felelősségvállalás területén is elismerik munkáját. Az itt tanulók nemcsak mérnökök, műszaki pedagógusok, informatikusok, jogászok, közgazdászok, zeneművészek, egészségtudományi és szociális szakemberek lesznek, hanem ennek az országnak, a térségnek az értelmisége, akinek társadalmi felelőssége is van.