Az EUHL döntője mellett a héten kezdetét vette az Andersen Liga fináléja is, amelyben csapatunk az alapszakaszt megnyerő Goodwill Pharma Stilaxx Szeged csapatával küzd meg. A 3 nyert mérkőzésig tartó párharcban a Szegedé a pályaelőny, így szombaton idegenben kezdtük a küzdelmet.

Az első harmad nagyon jól indult, Madácsi Benedek duplájára és Csölle Dániel találatára csak egyszer tudtak „válaszolni” a hazaiak, így 2 gólos előnnyel mehettünk a szünetre.
A második játékrész viszont nem a mi 20 percünk volt, sokszor hagytuk ziccerhelyzetben a Szeged csapatát, ezt 2-szer ki is tudták használni és egyenlő állással vághattunk neki az utolsó harmadnak.
Nem nagyon találtak a csapatok rést a másik védelmében, kivéve Madácsi Benedeket, aki mesterhármassá növelte góljai számát, és – ahogy később kiderült – a győztes találattal.
A végén hatalmas nyomást helyezett kapunkra a Goodwill Pharma Stilaxx Szeged csapata, de Róth Nándor zseniális védéseinek is köszönhetően ki tudtunk tartani és megnyerni 4:3-ra a párharc első találkozóját!

Döntőhöz méltóan magas színvonalú, izgalmas mérkőzést láthatott a rekordszámban kilátogató szegedi közönség, csapatunk pedig ismét nagy lelkierővel el tudta venni az ellenfél pályaelőnyét. A párharc 11-én pénteken, 18:30-kor folytatódik a Győri Egyetemi Jégsport Központban.
Előtte még hétfőn és kedden (04.07-08.), az EUHL fináléja is folytatódik hazai pályán, ahol óriási meglepetésre 1:1-re állunk a címvédő, besztercebányai UMB együttese ellen.

Hajrá UNI GYŐR ETO!

Goodwill Pharma Stilaxx Szeged vs UNI GYŐR ETO HC: 3 – 4  (AL114)

Gólszerzők:
#19 Csölle Dániel, #18 Madácsi Benedek (3) (UNI GYŐR ETO)
#18 Zorin, #17 Balogh, #11 Kambulov (Szeged)

Fotó: Karnok Csaba