Az UNI GYŐR ETO HC fölényes sikert aratott az Egerszegi Titánok otthonában. A csapat már a mérkőzés elején magához ragadta az irányítást, és végig magas tempóban, koncentráltan játszva szerezte meg a győzelmet. A kemény hetet követően a mutatott teljesítmény különösen értékes volt.
Első harmad
Gyorsan megadtuk a mérkőzés alaphangját: a kezdő sípszó után valamivel több mint három perccel Dézsi Bence (51) szerzett korongot az egerszegi kapu előtt, és nem hibázott. Két perccel később a fiatalabb testvér is eredményes volt, Dézsi Barnabás (6) növelte az előnyt.
A harmad derekán Wenner Miklós (53) távoli lövése is utat talált a kapuba, amely egyben a játékrész utolsó találata is volt. A szünetre így megnyugtató, háromgólos vezetéssel vonulhattunk.
Második harmad
A második játékrészben sem lassítottunk, tovább folytatódott a gólgyártás. A 26. percben ismét Dézsi Bence volt eredményes, majd a harmad során Sipák Dominik (77) jó érzékkel ért bele egy távoli lövésbe.
Ezt követően Horváth Benedek lövése is gólt eredményezett, a játékrészt pedig Madácsi Benedek (18) zárta, ráadásul két találattal. A második harmad végére már 8:0-s előnyt építettünk ki.
Harmadik harmad
Az utolsó húsz percben a hazaiak is megszerezték becsületgóljukat, Wappel (66) volt eredményes az ötödik percben. Erre azonban gyorsan és határozottan válaszoltunk.
Új igazolásunk, Sági Martin (37) megszerezte első gólját zöld-fehér mezben, majd az előkészítésben is szerepet vállaló Szűcs István (97) is betalált. A pontot az i-re Dézsi Bence tette fel, aki ezzel mesterhármast szerzett a mérkőzésen.
Összkép
A csapat végig fegyelmezetten, jó tempóban és hatékonyan hokizott, ami különösen dicséretes egy ilyen sűrű időszak végén. A mutatott játék és az eredmény is biztató a folytatásra nézve. A következő feladat már hazai környezetben vár ránk, a Győri Egyetemi Jégsport Központ jegén, ahol 2026-ban először lépünk pályára saját közönségünk előtt.
Egerszegi Titánok vs UNI GYŐR ETO HC: 1–11 (AL alapszakasz)
Gólszerzők:
#51 Dézsi Bence (3), #6 Dézsi Barnabás, #53 Wenner Miklós, #77 Sipák Dominik, Horváth Benedek, #18 Madácsi Benedek (2), #37 Sági Martin, #97 Szűcs István (UNI GYŐR ETO HC)
#66 Wappel (Egerszegi Titánok)
